Szerző: Szalai

  • Kell egy kis kémia! – Gondolatok egy folyamat digitalizációjához

    Az utóbbi hetekben két, régóta várt konferenciára jutottam el (Connect Konferencia és Human Hungary). A hangzatos mondatok között éles kijelentéseket is el lehetett csípni. Engem utóbbi kategóriából két gondolat fogott meg nagyon, röviden a lényegük: Nos, te mit gondolsz? Nekem két, gyakran hallott, általános szemléletmód jutott eszembe. Az egyik, hogy…

  • Mivel foglalkozom a legszívesebben? – Profilok

    Egyszer egyik családtagom megjegyezte nekem, hogy annyit tud az én munkámról, mint a Jóbarátok sorozatbeli Chandler-éről: tudja, hogy csinálok valamit, de ne kelljen megfogalmaznia, hogy mivel foglalkozom pontosan. Jót nevettem rajta, de közben arra gondoltam, hogy jól látja az én szinte láthatatlan tevékenységemet. Amikor arról kérdeznek, hogy mivel foglalkozom legszívesebben,…

  • A kommunikáció ereje…

    Ma egy hete, hogy itt a Velencei-tónál kerékpározva megálltam figyelni, ahogyan vadliba családok útnak indultak együtt a kikötőből a tó közepe felé. Néhány „vezényszó”, figyelem egymásra és egyenletes tempóban távolodtak a parttól, hogy a fiatal generáció tanuljon, új tapasztalatokat gyűjtsön. Ez a csapatmunka a kommunikáció – sokszor láthatatlan – erejének…

  • Egy villámtréning lehet hatásos és eredményes?

    Ezzel a gondolattal indultam útnak múlt héten egy szakmai reggelire a villámtréning kapcsán. Trénerként nincs megállás, folyamatosan fejlődni kell, hiszen az a célom, hogy a foglalkozásaimról olyan útravalóval távozzanak a résztvevők, ami segíti őket az új ismereteket elmélyítésében vagy egy régóta húzódó probléma megoldásában. Szerencsémre ugyanígy vélekedtek sokan mások is…

  • Projektmenedzsment a vállalatfejlesztésért

    15 évvel ezelőtt kerültem a pályázatok körforgásába. Voltam pályázatíró, támogatáskezelő, majd végül dedikált pályázati projektmenedzserként fogadtam megbízásokat. Minden pozíciómat szerettem, de ma már nem ez a főirányvonalam. Nem távolodtam el ettől a területtől, de a kapcsolódásom hozzá mostanra átalakult. Először 2022-ben vállaltam pályázatírói tanfolyamot, majd érkeztek a projektmenedzsment alapjaira fókuszáló…

error: Content is protected !!